Dennis Lehane - Egy pohárral a háború előtt

9:14:00 PM

Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt

"- Nagy szarzuhé közeleg. Bármelyik nap a nyakunkba szakadhat.
- És mi itt állunk egy szál esernyő nélkül - bólogatott Angie.
Ezen azért felkuncogtunk. De nem vittük túlzásba. Csak amolyan hullaházi hahota volt."


Lehane lenyűgöző! Már olvastam tőle egy kötetet a Megszentelt életek-et, és már akkor beszereztem a többi regényét, annyira megtetszett a stílusa. Persze, most, hogy az államvizsgámra tanultam (szerencsésen ötösre feleltem a tételekből) kellett a napjaimba olyan 10-15 perc, amikor azt olvasok amit én akarok és semmi köze a szakirodalomhoz. És mivel belekezdtem a várólista csökkentésbe, nem is lehetett volna mással kezdenem, mint egy kurvajó krimivel.

Az Egy pohárral a háború előtt Lehane azon sorozatának az első kötete, melyben a Angie Gennaro és Patrick Kenzie nyomozópár alkotja a főszerepet. Kenzie odavan Angie-ért, aki egy vonzó, nagyszájú nő, aki egy igazi vadbarom állattal (férjével, Phillel) él együtt, akinek a keze gyakran eljár. Kenzie és Gennaro tökéletes párost alkot a munkában. Kiegészítik egymást és fontosak egymás számára. Olyan összhang van köztük, hogy szavak nélkül is megértik, mit akar másik, ismerik egymás minden szokását és ott van közöttük az a bizonyos szikra, ami csak arra vár, hogy lángja kapjon.

Amikor megkapják a bostoni szenátortól és csatlósaitól a megbízást, hogy keressenek meg egy fekete takarítónőt, aki ellopott pár dokumentumot egy irodából, nem is sejtik mibe tenyereltek bele. Angie-nek és Patrick-nek nem lesz leányálom a Függetlenség napja Bostonban, hiszen közben kitör egy véres bandaháború, ahol egymás ellen harcol apa és fia. Feketék-feketék ellen, fehér-feketék ellen és feketék-fehérek ellen.

A háború szó nem túlzó Lehane regénycímében, tényleg elég véres és durva helyzet kerekedik és Patrick és Angie pont a frontvonalak közepén nyomoznak. A takarítónőt és a keresett dokumentumokat a könyv elején rögtön meg is találják, de a helyzet sajnos nem ilyen egyszerű. Politika szálak húzódnak a bandák között és a faji ellentétek is elég erősen feszülnek egymásnak végig a regényben.

Olyan erkölcsi kérdéseket vet fel az Egy pohárral a háború előtt könyv, ami minden társadalomban aktuális és sajnos nagyon is jelen lévő problémák. A sok szörnyűség mellett azonban nagyon erős a humoros szála a történetnek. Angie és Patrick párbeszédei, de még a mellékszereplők (Bubba - Angiék segítője és fegyverellátója, Richie - újságíró , Devin és Oscar - zsaruk) is meglátják a legnagyobb káosz közepén a néha morbid, néha durva, de ütős poénokat és nem is félnek használni. Hasonlóan röpködtek a beszólások mint a puskagolyók a történetben.

Persze van szerelmi/érzelmi szál is ugye, ami végig lázban tartott az első pillanattól fogva (ebben mondjuk az is közrejátszik, hogy ugye én a 3. kötettel kezdtem, de így még jobb volt visszaolvasni az Angie-Patrick viszony alakulását).



Értékelés: 5/5

Oldalszám: 229. oldal
Kiadó: Agave

Én anno leértékelve szereztem be a könyvet a Könyvudvarból, a többi Lehane mellett, és abszolút ajánlani tudom, azoknak, akik olyan történetekre kíváncsiak, ahol a sodró, izgalmas de sokszor kegyetlen sztori mögött megcsillannak az érzelmes emberi szálak mindezt úgy, hogy a humor karöltve sétál mellettük. A sztoriról nem írtam, spoilerezni nem jó, ezt olvasni kell úgyis :)

Egyébként így ezzel eggyel csökkent a várólistám. Ők vannak még hátra:

Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt










Karin Slaughter: Nadragulya

Ezeket is olvasd el

1 komment

  1. Nekem is nagy kedvencek a Lehanne könyvek. És Kenzie és Gennaro történeteit is szeretem, de a filmvásznon ők, valahogy pont nem lettek szerintem eltalálva.

    ReplyDelete

Subscribe