A tizenhét éves Sylvia komoly elhatározásra jut: nem szeretne tovább az édesapjával élni, hiszen már nem bírja a folyamatos ingázást az édesanyja, és apja lakása között. Az elhatározását közli is a férfivel, akit rá egy napra baleset ér. Sylviának fel kell dolgoznia édesapja halálát és meg kell küzdenie a rátörő lelkiismeretfurdalásával is…

Eme kemény témát érintő, különleges regénybe a Blogturné Klub három bloggere enged betekintést. Tartsatok velünk az úton!

Eva Kavian - Nem akartam vele élni

Fülszöveg:

„Volt-e időd meghallani, amit nem mondtam el neked?” Sylviának elege van a megosztott szülői felügyeletből,  elege a két lakás közötti ingázásból,  nem akar minden második héten bejárónőként gályázni az apjánál, aki sosincs otthon, aki alig foglalkozik vele és ikerhúgaival.  Nem akar többé vele élni, és kész. Amikor telefonon felhívja, hogy bejelentse neki a döntését, nagy csattanás hallatszik. Sylvia tudja, hogy az apja meghalt. Miatta. Ha nem telefonál neki, életben maradt volna...

Amikor már nem beszélhetjük meg később… Egy finom humorral és érzékenységgel megírt megindító történet szeretetről, szerelemről, szeretteink igazi arcának megismeréséről és önmagunk megtalálásáról.


Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Fordító: Farkas Ildikó
ISBN: 9789633736555
Országos megjelenés: 2014.12.16

Megfogott a Nem akartam veled élni fülszövege, mert egy olyan lányról szól, aki elvesztette az apukáját. Én is ilyen cipőben járok, bár én nem 17 éves voltam, amikor apukám hirtelen meghalt, hanem csak 11 éves. De ettől függetlenül teljesen átéreztem Sylvia helyzetét, és ettől egy kicsit közelebb került hozzám a könyv, és az egész, ami benne található.

A történet Franciaországban játszódik, ahol Sylvia és ikertesói (akik még csak óvodásak) élnek közös felügyelettel szüleikkel. Egyik héten apukájuknál vannak, másik héten anyukájuknál. A két szülő az ikrek születése után váltak el, és a közös nevelés mellett maradtak, mondván ez a legjobb a gyerekeknek. Közeledik az idő, amikor Sylvia felnőtt lesz, és el kell döntenie, hogy kivel él ezentúl. A lány éppen megmondja édesapjának, azt hogy nem akar vele élni, mikor a férfit autóbaleset éri, és azonnal meghalt. Az utolsó mondatok, amiket hall, abban Sylvia közli vele, hogy nem akar vele élni. Ugye milyen elbaltázott helyzet? Egyből mindenkinek bűntudata lesz, csakúgy mint a főszereplőnknek. Fontos téma ez a haláleseteknél, minden itt hagyott családtag azon kezd agyalni, hogy mit mondott utoljára annak a személynek aki eltávozott. Vajon mikor mondta utoljára, hogy szereti? Veszekedtek-e az utolsó találkozásnál? Miről beszélgettek? Milyen hangulatban telt az utolsó találkozás? Kérdések, amiken a gyászolók agya is folyamatosan jár a fájdalom, és a veszteség érzése mellett.

Kamaszkorban teljesen érthető, ha valaki függetlenedni szeretne a szüleitől, nincs ez másként Sylviánál sem, akinél érthető, hogy szeretne nem folyamatosan mozgásban lenni, egyik héten itt élni, és másikban ott. Ő édesanyjával akar maradni, és azt szeretné, ha néha apjánál lennének az ikrek, akikből már kicsit elege van a lánynak, és szeretne pihenni a kislányok nélkül. Nem is csodálom, hogy elege van, mert az ikerlányok eléggé élénkek, elevenek, és nehéz velük megértetni mindent. Teljesen átéreztem Sylvia érzéseit, aki éppen csak most lett "felnőtt" és a nyakába szakadtak félárva húga, és tehetetlen anyja, aki a gyász miatt nem tudja folytatni rendesen az életét.

A hirtelen baleset mindenkit meglep, és olyan gondolatokat indít el a lányban (ő a mesélő a történetben, így még közelebb kerül hozzánk ez az egész szörnyűség), hogy mi van ha nem az apja halt meg, hanem valaki más, mi van ha visszatér, és egyszer csak felbukkan. Annyira így van egy hirtelen halálesetnél.... Tényleg nehéz elhinni, mert az elménk nem képes azonnal realizálni, hogy a szeretett ember nincs többé. Nem úgy váltunk el tőle, hogy elbúcsúztunk, aztán jön a hír, hogy nincs többé, elköszönni sem tudunk... A gyász különböző fázisait jól körüljárja a Nem akartam vele élni.

Sylvia nem hiszi el a balesetet és a tényt, hogy apja eltűnt, kapaszkodni akar valami szellembe, valami természetfeletti dologba, hogy az édesapja még vele van és üzenni is tud neki. Sylvia anyja teljesen összeomlik, nem eszik, nem tud intézkedni, teljesen apátiában szenved, míg az ikrek azt hiszik, hogy az apjuk, csak elment és majd visszajön, nem értik, hogy mi történik. A temetést lényegében Sylvia és az elhunyt férfi barátja szervezik meg, a koporsót ők viszik egy túra útvonalon (Sylvia apja tanár volt, aki túrútvonalakat fedezett fel, és ezektől írt).

Kicsit zavaró volt, hogy Sylviára hárul kb minden, neki kell anyját noszogatnia, hogy keljen fel, és egyen, a tesóival lenni, és közben a temetést szervezni. Bár a lány mindent magára vállal, ő pakolja például ki apja lakását, de ez nem egyszerű dolog. Pakolás közben talál egy könyvet, amiben a gyászszertartásokról van szó, és több rész meg van jelölve. Ezek alapján indul el Sylvia, és szervez meg mindent a temetéssel kapcsolatban. Reméli, hogy apja látja ezt fentről. Sokat beszél az elhunythoz, néha már kicsit idegesítően is sokat, de nem róható fel ez neki, hiszen gyászol és valahogy túl kell lendülnie ezen.

A könyv a temetés után is nyomon követi Sylviát és a család további sorsát, okozva bőven meglepetéseket. A lánynak a temetés előtt visszatérő szerelmével Manu-val is tisztáznia kell a dolgokat, ráadásul ott van a lakás teljes további szétszelektálása és kiürítése. Közben pedig egy levelet is talál édesapjától, amit a halála előtt ír neki és fontos dolgokat tartalmaz arról, hogy mennyire szereti a lányt, és hogyan tudott apává válni mellette.

Értékelés: 5/3.5

Rengeteg érzelmi töltet van a könyvben, de be kell valljam azt hittem majd jobban megérint a történet, és a szereplők. Túl sok olyan dolog volt benne, ami zavart, ez főleg Sylviában csúcsosodott ki. Nagyon sok dolgot mond, kérdez, és folyamatosan beszél. Számomra zavaró volt kicsit ez, de nem mondom, hogy nincs ez így rendjén, hiszen ő így dolgozta fel a halálesetet. Más meg másként. A lány gondolatai, apja hibáztatása is normális gyász fázis, de nekem kicsit nyafkának, túlzottan számon kérőnek tűnt, és ellenszenvet váltott ki néha.

A könyv végén történik 2 olyan dolog, ami nem említek spoilerek miatt, de ezeken nagyon felhúztam a szemöldököm hogy "ilyen nincs, ilyen nem létezhet, ennyire az élet vagy a sors sem lehet hülye és elfuserált" - avagy az írónő a végére olyan helyzeteket teremtett, amitől egy kicsit egyszerre nevetni és bosszankodni is kedvem lett. Egyszóval nagyon vegyes érzéseim voltak az olvasás közben, de ez nem feltétlenül rossz, mert legalább elérte Eva Kavian, hogy agyaljak a könyvről.

Kamaszoknak a gyászról, a családi értékekről, kapcsolatokról és a szerelem érzéseiről jó kis olvasmány a Nem akartam vele élni, a felnőttebbnek talán kicsit gyerekes lehet néhol (az összezavarodott kamasz mesélő miatt), és talán bosszantó is (főleg a regény legvége), de aki elfogadja azt, hogy ilyen megtörténhet az életben, akkor nem lesz gond. Nekem ez kicsit nehezen ment, úgyhogy ezért a pici negatív érzés.

Ezenkívül nagyon szép dolgokat lehet olvasni a könyvben a halál feldolgozásáról, egy kamaszlány érzéseiről és arról, hogy mi van ha az elhunytról olyan dolgok derülnek ki, amiket eddig nem tudtunk, illetve hogyan lehet megismerni valakit még jobban a halála után kérdésre is választ kapunk. Amit már nem tudott elmondani Sylvia apja, azt a lány apró kis mozaikokból, levelekből szedi össze és elraktározza emlékekként. Erről jó volt olvasni.



Szerezd be 15%-os kedvezménnyel a könyvet innen!




Blogturné extra: idézetek a könyvből


- Még szeretted?
- Bonyolult. Valamiképpen igen. Még mindig szeretem
- Miért hagytad el?
És én? Én szerettem? Most először hiányzik nekem. Egy apának meg kell halnia ahhoz, hogy szerethessék? Amikor nem volt itthon, nem hiányzott, most meg nem tudom elviselni a gondolatot, hogy már nincs.


Én sosem gondoltam arra, hogy te halandó vagy. Az apák, azon nem halandók. Az apák itt vannak, tartósan, és itt is maradnak. Betonba öntve. Nincsenek jelen, oké, de nem halnak meg.


- Apával boldog voltál?
- Nem . De szerettem-
- Szerintem a szerelemnek boldoggá kell tennie az embert.


Ám én mindezen évek alatt tényleg azt hittem, hogy jó apa és férj vagyok. Azt hittem, hogy a családot szeretni annyit tesz, mint vigyázni rá. Ügyelni arra, hogy az enyéimnek mindenük meglegyen, amire csak szükségük van.

Be tudjuk pótolni ezeket az éveket? És ha igen, hogyan? Olyan ügyetlennek érzem magam veled. Minden fordítva csinálok, rosszul mondok, állandóan elrontok valamit. Szeretlek, de nem találom hozzád a kulcsot- Szeretlek, de képtelen vagyok ezt elmondani neked.

- Semmit se keverek össze. Ha szeretünk valakit, és ezt megmondjuk neki, az egyfajta elköteleződés. Ha azt mondjuk a másiknak, hogy ragaszkodunk hozzá, azzal azt választjuk, hogy nem hagyjuk szenvedni. Apám szeretett, de nem tudta kimondani, te meg kimondod, de az utcán a kezemet se mered megfogni. Mi a ti bajotok a szeretettel? Engem boldoggá tesz az, hogy szeretlek, és te viszontszeretsz. Mire vársz még? Hogy biztos legyél abban, hogy a gyémántlakodalmunk után együtt fogunk meghalni?

- Szerintem szeretni valakit annyit is tesz, mint elfogadni, hogy szükséged van a másikra.
- Szükségem van rád.
- Nekem is rád.
 

Nyereményjáték 

Eva Kavian regénye nagyon komoly témát érint, ezért most egyszerű játékkal készültünk. Tekintsétek meg a Rafflecopter dobozban a Facebook oldalakat, és esélyetek nyílik megnyerni a Nem akartam vele élni című regényt. Figyelem! A kiadó külföldre nem postáz, a győztes 72 órán belül jelentkezzen, különben újra kell sorsolnunk.

a Rafflecopter giveaway